A fa borítású padló alkalmazása valószínűleg több száz évre nyúlik vissza, hiszen a fa kézenfekvő megoldásnak tűnt amikor olcsó és könnyen elérhető burkolatra volt szükség. A fapadló elterjedése valószínűleg a gyarmati (XVII. század) korban kezdődött Amerikában, ahol ezt tömegesen kezdték el alkalmazni. Ezek még egyszerű padlódeszkák voltak azokból a fafajtákból, amelyeket éppen a környéken találtak.

Parketta versailles-ban

Később a funkcionalitás mellett megjelent a díszítő funkció is, ennek az egyik legelső képviselője a Franciaországban, Versailles-ban 1684-ben bemutatott és világhódító útjára indított ma is ismert parketta (parquet de menuiserie). Ez még egy egyszerűbb nem faragott parketta, de már érzékelhető az egyedi stílusa és a díszítő funkciója. Ezt követően az évek folyamán egyre díszesebb mintázatú parketták láttak napvilágot, amelyek elkészítése már komoly szakértelmet követelt.

Az ipari forradalom a parketta gyártás technológiáját is forradalmasította. A gőzgépek megjelenése lehetővé tette az egységes méretű parketták gyártását. Később a csaphornyos technológia lehetővé tette a deszkák szögelésének elrejtését, még több teret adva a díszítő funkciónak. A mostani nagyüzemben előállított, csiszolt, méretre vágott parketta igazán a XIX században terjedt el.

Különösen Svédországban akadtak a parketta gyártásnak úttörői. Ezek közül kiemelkedik Johan Kähr, aki 1857-ben indított faipari vállalkozást, amit később a fia Gustaf Kähr vett át, jelentősen kibővítve a parketta gyártás palettáját. A Nymbro városában található cég 1947-ben elsőként állított elő lamella fa padlót. Azóta is nagy hangsúlyt fektetnek az innovációra, ők álmodták meg például a klikkes rendszerrel ellátott ragasztómentes padlót. A svédek tehát nem csak a hagyományos svédpadló gyártásában jeleskednek, hanem más innovatív módszerekkel is igyekeznek a fa padló gyártás élvonalában maradni.