Parketta kereső
Parketta gyártók

parketta ingyenes házhozszállítás

Virtuális padló stúdió

 

virtuális padló tervező

 

Partnereink
Mátraparkett parketta
Uzin parketta
Befag parketta
Kaindl parketta
Inuotic parketta


Krono swiss parketta

Dr. Schutz parketta




Parketta felújítás, parketta pácolás

2020. jan. 10.

A faparketták felújításának módjairól már szóltunk korábbi bejegyzésünkben, most egy új eljárást veszünk górcső alá, mégpedig a parketta pácolást.

A parkettája már nem az igazi? Színét vesztette és minden egyes lépténél zavaróan recseg, ropog? Sokan nem tudják, hogy ilyenkor miként lehet újjá varázsolni és inkább úgy döntenek, hogy laminált padlóra váltanak, pedig egy kis utánajárásból kiderül, hogy legyen bármilyen is az a parketta, gond nélkül újjá varázsolható.

Akkor szükséges az egészet felszedni, ha például az aljzattal is problémák vannak. Amennyiben nem indokolt a felszedés elegendő a felszíni sérüléseket javítani és lakkozni a felületet. Tehát ebben az esetben a csiszolás, tömítés és végül a felületkezelés következik.
Azért lényeges lecsiszolni az egészet, mert megszabadulunk a karcolásoktól, illetve a kopásoktól, ráadásul még a repedések is eltűnnek.

Az olajos parkettának elég csak azt a részét javítani, ahol a hiba van, mivel speciális anyagokat tartalmaz, majd újraolajozni az egészet és a hiba el is hárult.

A parketta csiszolásával egy korábbi részünkben már megismerkedhetett. Ha még nem olvasta vagy érdekli a téma, akkor kattintson ide.

Mi az a parketta pácolás?

Gyakorlatilag a parketta színét megválaszthatjuk, amit alapozással és pácolással vihetünk véghez. Amint már említettük az első és egyben legfontosabb lépés a felcsiszolás, majd az alapozás, pácolás, amivel olyanra változtatjuk az árnyalatot, amilyenre szeretnénk. Érdemes olyan mellett döntenünk, ami stílusban passzol otthonunk stílusához. Ne legyen nagyon eltérő, mert az nem esztétikus.

Hazánkban mindössze kilenc szín áll a rendelkezésünkre, viszont az olasz Milesi parketta pácok is ideálisak, ezekből lényegesen többféle kapható.

Egy parketta felújítása bonyolultabb és nagyobb kaliberű munkafolyamat, mint lerakni a laminált padlót, viszont sokkal elegánsabb képet ad a környezetéről. Tehát amennyiben meguntuk a tömörfa padlónk színét, először gondoljunk a pácolás nyújtotta lehetőségekre. A feladatot mindenképp célszerű szakemberekre bízni, ha nem akarjuk, hogy a végeredmény foltos legyen és rossz minőségű.